Kedves Hűseges blogolvasók!
Kicsit megkésve bár, de végre tudok szakítani időt arra ami
igazán örömmel tölt el. Írni a blogomat, hiszen így megoszthatom élményeimet,
tapasztalataimat mindazzal akit érdekel és megfogalmazhatom itt mindazt, amit
érzek, ami bennem van, sőt írás közben még a kérdéseimre gondjaimra is oly
sokszor kapok választ. Valahogy a gondolatok és a “begépelés” nyomán mintha
több minden lenne mögötte, mint az ami valójában. Azért próbálom átadni
maximálisan amit szeretnék.
Szóval a business az elindult, elég keményen kezdődött, mint
ahogy vártam. Nem maga a fizikális munka a nehéz, hanem mentálisan és
érzelmileg belerázódni ebbe a környezetbe. Kezdve azzal, hogy 3 héten belül a
legeslegjobb fej munkatársak hazamentek, szerződésük befejeződött, és többük
nem is tervez visszajönni, ami elszomorító, ha önző vagyok, de ugyanakkor
boldogító is, hiszen mind tudjuk, ez az élet nem az amit egymásnak szeretnénk,
ez nem egy életcél sem, ugyhogy az első hónapban vegyes érzések irányították a
hangultomat elég erőteljesen. És egy picit furcsán is éreztem magam, mit is
keresek itt megint? Pár hét után megkaptam az egy éves kitűzőmet a cégtől ami
elismerő de furcsa érzés is volt egyben. Ez az első munkahelyem ahol legalább
egy évet eltöltöttem. Elgondolkodtatott rendesen, kemény kérdéseket hozott fel
bennem a személyiségemet és a jövőmet illetően. Megfogalmazódott bennem egy “szép
volt, jó volt, elég volt” érzés, itt az ideje, hogy most már tényleg a jövőmmel
foglalkozzak.
Ebben a lassan két hónapban, szintén volt szerencsém
élményekben, anélkül mondjuk nem is lehetne nagyon élvezni. Búvárkodtunk, 12 m
mélyen, talán nem is lehet leírni megfelelő szavakkal. Amit láttunk, az a víz
alatti paradicsom. Színes élővilág, száz féle színes kisebb nagyobb halak, még
egy nagyobb teknős is üdvözölve minket elúszott mellettünk, és ez még mind semmi.
Meglepetések sorozata tárul elénk. Ennek az élménynek köszönhetően
bakancslistámra került a búvárjogsi megszerzése is.
Kubai menekültek megmentésében is “részt vehettünk”, mégha
sajnáltuk is őket, mivel az amerikai parti őrség kezére kerültek az akció után,
jó érzés volt látni, hogy a Disney Fantasy dolgozói maximálisan toppon vannak
ilyen téren is. Megerősítette a biztonságérzetét a vendégseregnek de valahol
legmélyen a miénket is.
Tortola legmagasabb pontján is jártunk a Nemzeti Parkban ami
egy igazi, filmbe illő esőerdő óriáspókokkal, óriáspókhálókkal, hatalmas füge
fákkal, és különféle pálmákkal. Jamaica-ban még rengeteg tervünk van, egy
kicsit sem kis sziget, ellenben van rendesen látnivaló. Nagy Kajmán Sziget egy
rendkívül drága hely, de nagyon hangulatos. A házak, épületek stílusa nagyon
egyedi és barátságos. Cozumel, mexicói sziget, maradt a kedvenc, rendkívül
ólcsó ellenben természeti szépségeiben rendkívül gazdag.
Ami számomra rendkívül tanulságos marad, szembesülni az
ezeken a szigeteken élők becsületével majd megtapasztalni a saját bőrünkön
többször is. Európai fejjel gondolkodva, ha valaki elhagy egy telefont,
fényképezőgépet vagy bármilyen értékesebb dolgot, azt teljes mértékben
eltűntnek nyilvánítjuk és keresztet vetünk rá. Főleg egy ilyen idegen környezetben
teljesen más nemzetiséggel körülvéve. Hadd világosítsalak fel most titeket
ezekről a kultúrában talán picit szegényesebb, de annál nagyobb becsülettel és
tiszteséggel rendelkező gazdaságilag hátrányban szenvedő emberekről. Kétszer is
előfordult, hogy két különböző szigeten, egy egy barátom elveszítette, a
taxiban hagyta értékét. Mindkét esetben, az értékek visszajutottak gazdájukhoz
épségben, több hét elteltével. A taxis névjegykártyáknak és a kapcsolatoknak,
kommunikációnak köszönhetően de nagyrészt, a helybéliek tisztességes mivoltuk
miatt. Hatalmas leckék ezek, finoman de határozottan húznak vissza a földre
minket, az egekbe szálló gondolatainktól, hogy lépésről lépésre
kikristályosítsák szemünkben a Földünkről elképzelt képet.
25. szülinapomat a fedélzeten töltve, nem számítottam nagyon
semmi extra nagy ünneplésre, és a helyzet az, nem is úgy alakult ahogy
számítottam. De a végére megszépült, és az ünnepi “kívánságom” is pozitív
irányban indult el. Megleptem a remy csapatot egy közös fényképekből
összeállított bekeretezett montázzsal valamint egy üzenettel az egész csapat
számára. Életemben talán az eddigi legérthetetlenebb az a mentális környezet
ami most körülvesz. Nem volt még eddig “szerencsém” ilyen érzelmi nehézségekkel
együtt dolgozni, még akkor sem, ha az elején eldöntöttem, hogy ide a munka
miatt jöttem és nem szórakozni. Ez a fájdalmasan erős érzés nem múlt még el, és
valószínűleg nem is fog a szerződésem végéig, talán enyhült egy picit főnök
váltás miatt. Az amikor a szivem azt diktálja, minden megoldódik idővel, bízzak
a Jóstenben, továbbra is legyek bizakodó és pozitív, legyek vidám és
segítőkész, és értsem meg minden rossz szándékú és ellenséges indítványozást. Az
eszem ellenben azt diktálja, nyissam ki a számat és őszintén, még ha nem is
okoz semmiféle változást, álljak ki az igazamért. Mégha enyhe úton próbálkoztam
is ezzel, nagy változást sajnos nem okozott, nem adom fel, van még egy kis időm
szerződésem végéig. Valószínűleg csak nekem ilyen fontos mindez, hogy ez a kis
csapat legyen egy erős ahogy eddig mindig a múltban, ne legyen ennyi
ellenségeskedés. Mindenből tanul az ember igaz, és erősödik az érzésekben de
legfőképp a hitben. Azért több apró jó dolog is történt szülinapomkor. Volt
lehetőségem segíteni elkészíteni a tortámat, ami egy igazán finom Paris-Breast
praline-képviselőfánkos mogyorókrémes tradicionális francia desszert. A
munkatársak is nagyon kedvesek voltak, felköszöntöttek, és csaptunk egy kis
lazább közös vacsorát is.
Ilyesztő ez a 25 éves kor, 18 évesen azt hittem, ekkora már
elérek egy bizonyos pontra, hogy valamit tehetek az asztalra, nem feltétlen
ház, kocsi, család…. 7 év eltelt, és ha azt vesszük, dolgoztam, tanultam egy
keveset és világotjártam. Nem túlságosan jövőépítően hangzik mindez, viszont
ebben a hét évben 100%-osan kimondhatom hogy boldog voltam, és semmit egy
percig sem bántam meg. Egyik lépésemet sem, és erre büszke vagyok. Úgy érzem,
minden csak a javamra vált a végén, minden jóbol rosszból tanulhattam,
erősödhettem. Az ember mondjuk élete végéig tanul, és ez így csodálatos. Most
elértem arra a pontra, hogy teljesen újat tapasztalhassak, hogy felfrissítsem
magamat, az agysejtjeimet, ha most nem lépek semmit, az lenne egyféle elkényelmesedés,
hiszen a könnyebb utat választanám. Na ez nem én vagyok! : )
Biztos van amit még leírnék, de most nem jut eszembe, majd a
folytatásban. Hadd fejezzem be egy Walt Disney idézettel:
“Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább előre, új
kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a
kíváncsiság vezet új utakra minket.” -
Walt Disney
PusziPacsi
