Time to say GoodBye !!!

Halihóó blogmolyok!

Elérkezett……elérkezett az a nap, amikor véget vetek ennek a majdnem háromszorosan meghosszabbított szerződésnek és visszatérek kishazámba, ahonnan nagy kíváncsisággal indultam el azon a bizonyos tavalyi április 4-ei napon. Nagyon távolinak tűnik, és ijesztően sok időnek eddig a záró pontig. Furcsa érzésekkel telve állok készen a hazarepülésre Detroit-on és Amsterdam-on keresztül. …hogy mit fogok most ezek után kezdeni? Megmondom őszintén …semmi ötletem. Nem tudok, képtelen vagyok, nincs erőm ezen gondolkozni, pedig általában ezzel nem szokott gond lenni. A szervezetemnek most egy teljes mértékű regenerálódásra van szüksége, hogy újra működőképes legyen.

 Még nem tudtam igazán felfogni, hogy mentesülve leszek holnaptól mindenféle itteni tényezőtől, a sok ázsiai barátunktól, a már idegfeszítő hangon szóló és rémálmokat idéző ébresztőtől, a folyamatos bemondásoktól, a 3 órás alvásoktól, az állandó névtáblahordástól, a rendszeres ellenőrzéstől, a magánélet nyilvánosságától, a folyamatos mozgó talpazattól, az A.C. hidegétől, a „kedvenc” uniformisunktól, a napi 10 óra munkától, a szabályoktól, az ebéd és vacsorai sorban állástól és attól is, hogy inkább vagyok egy szám, mint egy érző-létező valaki…. Ennek most viszont tényleg mind vége lesz…és nem látom majd többet ezt a jó kis csapatot, nem feküdhetek csak úgy pár órácskát a Karib- tenger egyik csodás homokos tengerpartján kizárva minden gondot a fejemből, nem ihatok meg kedvemre választott mexicoi vagy bahamai kókuszkoktélt, nem pattanhatok fel a jetzkire, ha éppen ahhoz van kedvem, vagy csak kifeküdni az open deck-re napozni és jakuzzizni, ha az óceán közepén száguldunk valahol. Nagyon furcsa, de hiányozni fog. 10 hónap az majdnem egy év. Változtak a dolgok körülöttem, rengeteget tanultam az itt kapott pofonokból / elismerésekből sőt a távolság is kihozott belőlem újabb és újabb reakciókat. Éppen ezért mondhatom, hogy egy ilyen lehetőség rendkívül alkalmas arra, hogy önmagát megismerje jobban az ember, képes legyen nyitottabb lenni a dolgokra, legyőzze az esetleges félelmeit, belátást szerezzen más kultúrákba ezáltal értékelni tudja saját életét. Én mindenesetre remélem, hogy amiért kijöttem, azt sikerült elérnem, és otthon tudom kamatoztatni valahogy. Mégpedig azért mert megyek HAZAAA!!!!! El sem hiszem! Olyan messze volt, és most elérkezett.

Azért történt egy-két érdekesség még ebben a három hétben. Ha hiszitek, ha nem, majdnem meghosszabbították a szerződésemet MÉG egy héttel, február elsején akartak volna csak hazaengedni. Na de ezt nem gondoltátok, hogy hagytam? Azt várták persze, hogy azon a csodás gyűlésen mindenki szépen hallgatva igent mond a hosszabbításra, amikor már a jegyek is a kezünkben vannak. Indokként az éppen következő heti SIGN ON –os személyek alacsony létszámát hozták fel, vagyis, hogy nincs elegendő személyzet azzal szemben ahányan elmennek. Annyit ígértek cserébe, hogy meghosszabbítják a vakációt is egy vagy két héttel, ki hogy szeretné. A Rest. Service részleg vezetősége mellett a HR director is részt vett a gyűlésen, a dolgok hivatalos menete képviselete érdekében. Mikor megtudták, hogy nekünk már ez a 10. Hónap, picit meglepődtek, és amikor még hozzátettem, hogy ez lenne a harmadik szerződéshosszabbításunk,rövid hatásszünet és egy gyors vezetőség közti információcsere követte a megbeszélést. Persze nem tudtuk kihagyni, hogy ne vessük be a kandúros „jajjdecukivagyok” tekintetet még mellé…..így aztán amikor sorra kerültünk, hogy választ adjuk a szünethosszabbításra, meg sem kellett mukkannunk, rögtön közölték velünk, hogy ne izguljatok, ti mentek haza. : ) Na hát így történt mindez.

Az első héten még soha nem tapasztalt erejű viharba keveredtünk. Rendkívül mozgott a hajó, még talán nem mozgott soha ennyire, a tengeribetegek száma is meghaladta a felső határt. Már csak abból is észrevehető volt, hogy többek szervezete nem bírja ezt a ringatózást, hogy vacsora ideje alatt a zöldalmát ették a legjobban a gyümölcsök közül, ami közkedvelt a gyomorfájdalmakra, pedig ezt fogyasztják a legkevésbé általában. Sajnos a viszonyok olyan kedvezőtlenek voltak, hogy a nagy óriásunk két nap is képtelen volt kikötni. Elképzelhetitek, hogy szegény utazók, milyen csalódottan tértek vissza a hét végén, hogy kimaradt két port a látogatásból, mindenesetre a Dream Team tagok a lehető legtöbbet megtettek a vendégsereg szórakoztatásáért. Az egyik nap gondoltam egyet, és látogatást tettem az open deck-re, amúgy sem tudtam már bezárva lenni tovább. Úgy gondoltam, miért is ne szívjak egy kis friss levegőt meg amúgy szeretem az esőt is. Persze arra a legkevésbé sem gondoltam, hogy amint kiérek a baromi nehéz biztonsági ajtón mi lesz, mivel a szél majdnem felkapott és elfújt, konkrétan kapaszkodnom kellett a korlátba….nem semmi érzés futott végig rajtam, menni alig bírtam, és azt hogy visszaforduljak, elfelejthettem, mert ezt az ajtót még nálam tízszer olyan izmosabb alak sem tudta volna kinyitni. Kerülnöm kellett egyet, és a másik oldalon vissza mennem…hát…bele telt egy kis időbe, mit ne mondjak…de egy élmény volt. : ) Azt a látványt….mint talán a Karib –tenger kalózai című filmbe láthattatok, sötétszürke, zavaros tenger, hatalmas hullámok, szakadó eső, eszméletlen erős szél, csak úgy süvít be a víz a hajó nyitott részeire, minden lépcsőről ömlik a víz….a természet ereje megint megmutatta magát.

Sajnos a 10. Hónapra a szervezetem elkezdett jelezni, hogy most már    ELÉG!!!!   Szükségem van a pihenésre! Egy soha nem tapasztalt hangszál gyulladáson estem át de szerencsére anélkül, hogy ki kellett volna vennem bármiféle OFF-ot. Próbáltam magam turbózni a narancs-grapefruit párossal meg sok vitaminos dologgal, és a torkomat is gyógyítgattam cukorkákkal sziruppal, kénytelen voltam, mert már nem volt hangom, reggelente alig tudtam  a rendeléseket kézbesíteni de csak azért, mert hang nem jött ki a torkomon. …..most azt mondhatom, már meggyógyultam, de nem 100%-osan.  Hála az égnek, holnap már utazom, és jöhet az egy hetes alvás. ;)

Mivel picike a szobánk, az utazásom előtt 3 héttel megvett bőröndömnek csak az ágyam végében akadt helye, így minden alkalommal előttem lebegett az összepakolás, hazautazás képe. Most már majdnem tele van, már csak pár dolog hiányzik belőle, és lemérhetem.

Amitől még mindig kiráz a hideg és energiát ad a munkában az az, amikor egyik unalmas percben odajön egy vendég hozzád és azt mondja teljesen őszintén: „Nagyon jól dolgozol, figyeltelek már tegnap is.” Ilyenkor elszáll minden fáradtság és fájdalom a szervezetemből és elönt a boldogság.

Na el is jött hát a várva várt nap, utoljára használtuk a Fun Time rendszert, eljött ez a pénteki nagyon hosszú, izgatott nap. Reggeli órákban egy tájékoztatón kellett részt venniük mindazoknak, akik mentek haza, ahol értesültünk minden fontos információról. Furcsa érzések kavarogtak bennem ezen a napon…egyik szemem sírt a másik nevetett. Akár mennyire is belefáradtam már ebbe az ittlétbe, hiányozni fog ez a kis DreamCsapat, ez a legrosszabb része a hajós életnek….túl sok embertől kell búcsúzni.

Már eljutottuk Orlandoba a reptérre, éppen a délután kettő órakkor induló DELTA járatunkat várjuk Detroit fele…hihetetlen…a reggeli csípős hidegben elköszöntünk a mi kis óriásunktól, ami mindig olyan csodás fényekben pompázik.

Tegnap, utolsó napon pedig az óceántól is búcsút vettem, meg a fényesen ragyogó naptól. Egy csodálatos naplementét néztem végig…a narancssárgán tűző nap az óceán felszínével ütközött majd szépen lassan lebukott egy ezer színekben pompázó eget hagyva maga után. Elbúcsúzásomat, a véget szimbolizálta tökéletesen.

Már csak pár óra, és landolunk az utolsó járatunkkal is Magyarország „Ferihegyén”. Most egy darabig biztosan el leszek foglalva, elsődlegesen a pihenéssel, de megígérem, hogy ez után is jelentkezem majd a kis blogomban.

:D

Páááás Mindenkinek, otthon tali! ;)

DEtti:)