Egy színes hónap : )

Olah amigos!

5. PIPAAAAA…ezt a hónapot villámgyorsnak éreztem…sok minden történt szerencsére, mozgalmas volt….nem hasonlítható a múlt hónaphoz…

Először is, behoztam a lemaradásom és ebben az egy hónapban megírtam a back dining room tesztet és a room service tesztet is. Ezeket a teszteket mindig akkor írjuk meg általában, amikor lépcsőfokot váltunk, picit olyan vizsga féle….de annyira azért nem komoly. Viszont ha nem érünk el bizonyos százalékot, sajnos megbukunk, és nem lehet sokszor ezt eljátszani, mert hazaküldhetnek akár. Nekem a következő ami még odébb van szerencsére az a bisztro - teszt lesz, amihez előbb egy kis tapasztalatot kell szereznem a Lido nevezető legnagyobb önkiszolgáló étteremben (az egész 10. Emeletet elfoglalja), tehát a szoba szervíz után ott fogok dolgozni pár hétig. Utána már csak dining room teszt, ezt remélem, hogy el is érem majd a végén.

Ami az energiámat illeti, még VAN :D , próbálok tényleg mindig a pozitív hozzáállásra törekedni minden esetben, ami ebben segít az a reggeli szokásos orange juice, amit felturbóztunk kicsit, most már orange és grapefruit mix a menő, és fenn  a room service-ben mindenki szívesen issza meg frissítőként.

Sok  erőt és lendületet nyerek a kalandokból is, amik természetesen a hajón kívül és belül is egyaránt elém tárulnak. Sok képet talán már láttatok is, próbálom velük átadni mindazt a csodát amit láthatok, átélhetek.

Egyik alkalommal Tomival a hajó „utazási irodáján” keresztül jegyet váltottunk egy puerto rico-i esőerdő látogatásra. Elképzelhetitek, mennyire vágytam már egy kis igazi hegyi friss levegőre az 5 hónapig tartó folyamatos 40 fokos hőség zero oxigén után….még annak ellenére is, hogy ez az út kifejezetten a (már bocsánat a kifejezésekért) lusta, elkényelmesedett amerikaiaknak volt kitalálva, eszméletlenül élveztem, persze az időnk is szűkös volt, így nem tudtam eleget hallgatni a csendet, nyugalmat, amit annyira szerettem volna…..de így is élvezetesnek bizonyult.  Egy 45 perces buszút vezetett el minket a hajótól az esőerdőig egy nagyon kedves idegenvezető hölgy kíséretében. Rengeteget mesélt út közben is magáról a városról, aztán főleg az esőerdőről. Az El Yunque Esőerdő az egyetlen trópusi erdő az Egyesült Államok nemzeti erdei rendszerében. Hihetetlen látványt nyújtott ez a zöld tenger, ami a kis kilátóból a szemünk elé tárult. Mást sem szerettem volna jobban akkor, mint legalább egy napot kirándulni, és csak ezt a környezetet közelebbről is megismerni, tanulmányozni, sajnos az időnk nem engedte…más különben amúgy meg el sem tudtunk volna ide jutni. Szóval egy pici esőerdőt azért tudtunk magunkkal hozni.

Még két héttel az esőerdős kalandunk előtt, ugyan így Puerto Rico-ban, Ivannal az ukrán sráccal, egy nyugodt helyet választottunk ki egy kis beszélgetésre, sörözgetésre és a táj gyönyörködésére. Így mint a hajón dolgozók, mivel többször megfordulunk az egyes kikötőkben, egymást informáljuk a jobbnál jobb helyekről, kinek éppen mire van szüksége, vásárlás vagy olcsóság szempontjából…nekünk ez alkalommal csak egy olcsóbb söröző volt a szándékunk…meg is találtuk. És még a kilátás is pompás volt, még „az otthonunkat” is láthattuk. Nem sok telt bele, két amerikai fiatal srác ült az asztalunkhoz, velük beszélgettünk egy kicsit, leginkább ők kérdezősködtek a munkánk felől, mivel ők egy ipari szállító hajón dolgoznak. (ami mellékesen a hajónk mellett állt :D ) Mint kiderült, 4-5 férfi dolgozik csak ott, nők egyáltalán nem….hát nem tudom…ahogy kivettem a szavaikból, nehezen viselik…. Na de! El is köszöntek, de még a névjegykártyáját az egyik nekünk adta, megbeszéltük, hogy két 2 hét múlva ugyanekkor, ugyanitt… Őket követte egy idősebb házaspár, akik szintén az asztalunkhoz ültek, és mint kiderült, ők a hajón vendégek. Na most ez az amit elvileg nem szabadna……hogy dolgozók a vendégekkel együtt szórakozzanak..még kint SEM! Amit én eddig nem tudtam, csak később szóltak erről. A lényeg, hogy ennyi idő alatt sikerült megtapasztalnom, mennyire közvetlenek az amerikaiak. Például, ez a pár, nem csak hogy meghívott még egy kör frissítő sörre, még az e-mail és a lakcímüket is megadták, hogy ha bármikor szükségünk lenne lakásra, vagy ha csak ott járunk ismét, akkor nyugodtan menjünk hozzájuk, akármiről is van szó. Jó kis délután volt az biztos, jót elkacagtunk velük, még a kabin számukat is megadták, de sajnos utána már nem találkoztunk velük a héten.

Egy másik nap, Cozumelben voltunk éppen, és egy olyan szuper helyet találtunk, ami közel is van a hajóhoz, így el tudtunk gyalogolni, nem kellett taxizni, és fizettünk egy bizonyos összeget a belépéshez, és annyit ettünk meg annyit ittunk amennyit akartunk!  Álombeli medencés bár-bárpult tárult elénk, meg mesebeli szép medencék, jakuzzik, napozóágyak, gyönyörű szép tiszta környezet, és egy kellemes étterem finomabbnál finomabb ételekkel. Sajnos egy hatalmas zuhét kaptunk el, szerencsésen elázott a törölközőnk is, így picit azért már hideg volt az idő. Hihetetlen de 5 hónap után először volt ilyen esős időnk, eddig nem tapasztaltunk ilyen időjárást. A hajón a környezetvédelmi hivatalnokunk Zsófi, ő is a magyar maffia egyik fontos személye, édesanyját és húgát elszállásolhatta 2 hétig a hajón. Velük élveztük ezt a csodás délutánt ezen a relaxációs helyen.

Ugyan úgy Cozumelben, két héttel ezelőtt a pihenős nap előtt, a Barracuda nevezetű bárban töltöttük el a szabadidőnket. Ide szoktak a legtöbbet járni a személyzeti tagok, a jó koktélok és az ingyenes internet miatt. Itt a tengerpart picit sziklaköves, ezért kényelmesebb többeknek a bár közepén kiépített medence. Azt  az élményt, amit én átéltem, csak a tengerben lehet. Életem eddigi legmagasabb pontjából ugrottam bele a tenger mélyébe, egy tégla vastagságú szikla falról. Hihetetlen élmény volt, hogy egy picit lenyugodjak és az adrenalin szintemet a normálra csökkentsem, egy nem túl messze lévő „matracra” (oda, ahova a búvárkodós csónakok kikötnek) feküdtem ki a tenger közepén, olyannyira kikapcsoltam, hogy majdnem elaludtam…. százezerrel tűzött a nap….nem lett volna túl szép látvány..:D

Mostani utolsó nagy kalandunk a héten az a NASA Space Center látogatása volt……mivel ez is jegyváltós szervezett út volt, ezért itt sem kaptunk elég időt mindenre….egy egész napot el lehetne ott tölteni a vizsgálódásokkal, nézelődéssel, de mi pár órát tudtunk rá szánni a napunkból. Egyáltalán nem bántam meg, SŐT! Izgalmasabb már nem is lehetett volna! Egy szimulátor segítségével mi is feljuthattunk az űrbe, beülhettünk a különböző űrhajók belsejébe, asztronautákkal találkozhattunk, láthattuk messzebbről azt a helyet, ahol fellőtték az Apollót, az első űrhajót …és még sok más élményben vehettünk részt, nagyon hatásos

Munkám során egyre többször érzek furcsa érzelemhullámokat, érzelemkitöréseket……Legutóbb, majdnem sírva fakadtam, amikor a kis pici „másnaposok” maki a kezeim közé került és megölelt. Nem tudom pontosan szavakba önteni amit akkor éreztem, egy biztos! Ilyen cuki makit még életemben nem láttam. Csak felugrott a vállamra, és nem hagyott nyugodni. XD Se a folyamatos rágcsálást, se a mutatványozást nem hagyta abba.

Szombatonként, amikor kerekesszék asszisztenciát biztosítunk a rászoruló vendégeknek, minden egyes alkalommal egy feltöltődés számomra. Ismertek. Vannak, akik képesek csöndben maradni, és szó nélkül végigtolni a vendéget egészen a csomagátvevő helyig……Na ez nem én vagyok! Mindig komolyan érdekel, hogy érezték magukat a vakációjuk során. El sem hiszitek, de amikor áradoznak és csupa pozitív dolgot említenek, egyszerűen kiráz a hideg és olyan boldogság tör ki belőlem, hogy el sem tudom tüntetni a mosolyt az arcomról egészen reggel 9-ig amikor a műszakom lejár. Egyáltalán nem lényeg, hogy jattolnak-e vagy sem, nem emiatt szeretek wheelchair-ezni…ilyenkor végre akad pár percünk, hogy a beszédesebb vendégekkel pár szót váltsunk. Ilyenkor valóban azt érezzük, igen, MEGCSINÁLTUK! Valakinek az életét boldogabbá tettük, valaki aki eljött erre az útra, sok új élménnyel és boldogsággal gazdagodott, és ez a legfontosabb. Itt, ebben a látványos „pénz világban” a boldog emberek arcát látni az igazi kincs. Egyszer egy nő, amikor kivittem a rendelését, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, majdnem sírva fakadt, hogy ő olyan jól érzi magát, és ez az első cruise-a. ( első alkalma ilyen óceánjáró hajón)Ilyenkor én is legszívesebben sírnék, de csakis a boldogságtól. Egy másik alkalommal például kivittem egy reggeli rendelést, és a vendég panaszkodott, hogy nem tettem elég bögrét, meg hogy hideg a kávé….első szabály….a vendégnek mindig igaza van, még akkor is ha nem. Egy másik kollega kivitt nekik egy új kávét, és még két bögrét, ( ami mellesleg nem volt a rendelésen) és mivel én voltam aki kivitte legelőször a rendelést, ezért természetesen rosszul éreztem magam. Lejárt pont a műszakom, de nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, szerencsére tudtam a kabinszámot, és visszamentem, hogy bocsánatot kérjek, (mellesleg ezt nem igazán lehetne) egy idős pár volt, a már nem túl fiatal gyerekeikkel, az idős nő nyitott ajtót végül. Elmondtam neki, mennyire sajnálom, hogy hiányos volt a rendelés, ő erre olyan őszintén és kb nevetve válaszolta, hogy „jajj semmi baj, a férjem szeret mindenért reklamálni” persze mindezt úgy, nehogy a bentiek meghallják…ezek után ismét egy furcsa hidegkirázós boldogság futott végig rajtam, mindezt átgondolva, és a tudat miatt, hogy még vannak, akik értékelik az emberek törekvéseit…

Érdekes jattolós élményeim is vannak. Volt egy idős pár, akiknek kivittem a reggelijüket, és a hölgy a fürdőben volt, a férfi nyitott ajtót, gyorsan le is tettem az asztalukra, kértem egy aláírást, és már mentem is vissza. Mire odaértem, addigra a nő már felhívta a room service-t, hogy küldjék vissza azt aki hozta a reggelit, mert a hölgy elfelejtette odaadni férjének a reggelire szánt borravalót. Megjegyzem halkan, nem 2 dollárról volt szó ( ami az átlag). Egy másik alkalommal, egy srác ígérgette nekem, hogy most nincs nála készpénz, hogy adjon, de megjegyzi a nevem és holnap majd eljuttatja valahogy hozzám…mondtam neki természetesen, hogy erre semmi szükség tényleg, de másnap már küldtek is a Guest Service irodába, azzal az indokkal, hogy egy vendég hagyott egy kis borravalót nekem. Ilyenkor csodálkozok el, hogy tényleg vannak még rendkívüli emberek, most teljesen leszámítva a borravalókat. : )

Még mesélhetnék egyéb sztorikat, mint például a leszbikus idős házaspárt, vagy a kb velem egykorú fiatalokat, akik meg akartak hívni egy italra, vagy az afro amerikai férfit, akinek csak egy szál törölköző volt a derekára kötve és ami leesett amikor a rendelést átvette….az idő az viszont szűkös…de minden napra akadnak érdekes sztorik, ezért szeretem a RS-t ( room service-t).

Még mindig éjjelis vagyok, csak az éjjelisek tudhatják, milyen az amikor ezen a hatalmas óriáson minden elcsöndesedik, a disco-k is bezárnak, és maximum a részegesen hazatámolygó vendégeket kell elirányítani, és egy két nem ép eszű embernek az éjjeli érthetetlen rendelését kivinni. Ilyenkor szeretek felmenni a tetejére, sötétség mindenhol, a hajó fényei mégis maximális biztonságot nyújtanak.

Csak hogy érzékeltethessem mennyire „biztonsági” az egészségügyi ellátás a hajón, elmondanám, hogy ebben a hónapban 21 napig folyamatosan láz ellenőrzésre kellett járnom az orvosiba, mert az egyik room service-s lány egy olyan valakinek a közelében volt, aki bárányhimlős volt, ezért mindenki aki vele egy időben dolgozott, azaz egy légtérben volt vele, ugyan ezen a procedúrán kellett végigmennie, mint nekem. Ez a gyengepontja a hajós életnek, a betegségek…..és ez a legnagyobb „ellenség”. Egy vírus egyszer 3000 embert 1 óra alatt megfertőzött, csak mert egy személyzeti tag vírusos volt, és nem szólt időben. Ez az időben azt jelenti, hogy ha valaki rosszul lesz, és nem közli azt rögtön a főnökével, akkor nagy bajba kerülhet….warning jár annak, aki nem követi az eljárásokat. Komolyan veszik elég jól ezt.

A napokban hosszasan beszélgettem az egyik kollegámmal Gustavo-val a perui sráccal, aki ha hiszitek, ha nem, ott volt a Carnival Triumph hajón, ami kigyulladt….nem tudom emlékeztek-e rá, de amiatt a katasztrófa miatt nem mehettem ki márciusban. És ami még izgalmasabb, Gustavo elmesélte, hogy ott volt amikor az egész katasztrófa kirobbant, mármint a vendégek között…ugyanis egy személyzeti lift részen volt ő meg egy másik srác, amikor észrevették a füstöket. A másik srác, aki vele volt, bepánikolt, és az őrült kirohant a vendégfolyosóra és elkezdte ordibálni, hogy tűz van……..a következményeket gondolom sejtitek……pánikroham indult el, és 10 perc múlva már az egész hajó tudott a katasztrófáról. (természetesen a srácot elbocsátották, amint földet értek) Rengeteget mesélt még arról, milyen érzések kavarogtak benne, amikor napokig dolgoztak iszonyatos körülmények között, szinte át tudtam élni, annyira bele tudtam magam képzelni. Mesélte, hogy a személyzetnek sorban kellett állni, hogy ételt kaphassanak és volt olyan nap is, hogy nem ettek semmit, mert nem jutott…..iszonyatos lehetett…..de Gustavo mégis visszajött egy újabb szerződésre, ugyanis akkor hazaküldték őket. Ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy tényleg mi felelünk ezekért az emberekért, és akik maximálisan bíznak bennünk, a segítségünkben és abban, hogy épségben hazaérnek. Ezért csodálatos ez az egész!

Már az elején is megfogadtam, amikor kijöttem, hogy minden hamis alapú cselekvést maximálisan próbálok elkerülni. Nehezen, de úgy érzem, ehhez tudom tartani magam. Rengeteg a külső nyomás, a rossz szándék, rossz tanácsok, de ha nyitott szemmel járok és pozitív a hozzáállásom, ezeket a rossz utakat messziről el tudom kerülni és annál több jót találhatok. : )

Egyik alkalommal, már vagy 3 hete, a kedves Assistant Matre D’-nk, Cristian főnökünk, szabályosan leordított, úgy hogy még a feje is rendesen belevörösödött, de csak azért mert az úgynevezett Fun Time rendszeremet elrontottam….ugyanis 7 óránál többet nem dolgozhatunk egy huzamban, ha 7:01 óránk van egyben, akkor már el kell mennünk a nagy főnökhöz munkaidő korrigálásra. És ezekért a bakikért, első sorban Cristian főnökünket kérik számon, vagyis ő a felelős mindannyiunk korrekt Fun Time vezetéséért. Na nekem 7: 11 percem piroslott már a kijelzőn, és ezt ő egy meeting-es reggeli alkalmon észrevette. Öt perccel még azelőtt viccelődött és megnevettette a társaságot, de akkor már füstölt a feje a dühtől és elindultunk a Matre D’ irodája felé. Azzal „fenyegetett”, hogy visszaküld dolgozni a back dining room-ba, vagyis a személyzeti étkezőbe dolgozni. Olyan komolyan mondta és még azt is hozzá tette, nincs több kifogás, ha nem vagyok hajlandó megtanulni, hogy a Fun Time-t hogyan kell kezelni, akkor majd lent megtanulom…persze kedves Matre D’-nk seperc alatt korrigálta a dolgot és valószínű láthatta a rémült arcomat, mert megkérdezte van-e még valami, ezen kívül, mert ha nincs akkor végeztünk. „ Csak mosolyogjak már végre!” - ez volt az utolsó kívánsága. : ) Nagyon ritkán esik ilyen nehezemre mosolyogni, de nem tehettem mást. Ezt követve, teljesen elszomorodtam, és úgy éreztem, mindaz amit eddig elértem, semmit sem ér, mert nem veszik észre, ha jót tesz az ember, vagy éppen csak törekszik arra, hogy maximálisan végezze a munkáját. Feltettem a kérdést magamnak…mi értelme van ennek az egésznek? Tényleg úgy kezelnek minket, mint a robotokat? Hogy ha valami hibás a rendszerben, ha valamit elrontunk, csak az az észrevehető? Nem is azt várom, és vártam eddig, hogy valamiért megdicsérjenek, hiszen több százan vagyunk a rest. Service részlegben, csak egyszerűen egy kis empátiát néha vagy megértést, elnézést mondjuk…tudtam már az elején, hogy ilyen lesz,legalább is gondoltam, de talán így átélve sokkal fájdalmasabban hat. Nem csak az én helyzetemet nézve, mindenki helyzetét itt a hajón.

Ez után a gondolatmenet futtatás után pár napra megnéztem az egyik szeretett filmemet „Az ördög pradát visel” c. filmet. Igazán megfogott egy részlet benne: „…légy őszinte…nem töröd magad, csak nyavajogsz…mit vársz? Mit mondjak? Haa?? …………….akik ezt alkották, az az életünk része lett. Jólvanna a tiéd nem..de másoké…azt hiszed ez csak egy „újság” ?? Ez nem pusztán egy magazin, hanem apró fénylő reménysugár a …nemistudom…például egy csóró srác, aki rongyos ruhában azt hazudta otthon, hogy focizni megy a többiekkel miközben RUNWAY-t olvasott zseblámpával a paplan alatt…fogalmad sincs hány híresség fordult meg itt, ugye? Nem is érdekel….mert ezt a lapot amit mások csak álmodnak, te munkahelynek látod, és csodálkozol, hogy nem csókol homlokon, és nincs piros pont, ha megcsináltad a leckéde…ébredj kicsi!”   Valamiért felnyitotta picit jobban ez a szememet, és nagyon örültem neki, hogy éppen ekkor, ebben az állapotban akadtam újra erre a filmre….rájöttem valamire. A világ majdnem minden részéről több ezren jelentkeznek, hogy dolgozhassanak egy világot járó óriáson. Sőt! Ahogy már régebben említettem is, valakinek évekbe telik, hogy az én mostani pozíciómba juthasson, ami ellenben nekem az ölembe pottyant. Hihetetlen, egy óriási karrier lehetőség. Ha én el kezdek azon panaszkodni, hogy nem vesznek figyelembe, nem néznek el az ember két szép szeméért dolgokat, akkor csak oda jutok, hogy megmaradok egy szinten, amit csak és kizárólag a saját akaratos korlátom miatt nem lépek túl…több százan várnak, hogy jöhessenek a helyemre, és nem is kell bele egy hét, már találnának helyettem mást. Azt jelenti mindez, hogy 1000 %-osan kell az embernek odatennie magát, ez lehet akár egy erőlködés is, ha valaki így fogja fel, akkor nem élvezi, de lehet egy kihívásként is felfogni, akkor viszont egy hatalmas kaland. Még hogyha nem is szeretne az ember többéves karriert, már csak saját maga miatt is érdemes inkább még egy picit több erőfeszítéssel, de bele adnia minden apait anyait. Ha nem lenne képes rá az ember, a Jóisten sem görgetné elé ezeket a kihívásokat. Ő tudja, mit bírunk, mire vagyunk képesek, és tudja azt is, hogy mi a jó nekünk, miből tanulunk, ezért lehetünk nyugodtak, bármilyen kihívás előtt állunk….mindenhez úgy kell hozzáállni, hogy meg tudom csinálni!!! És ami még ennél is fontosabb! A körülöttünk lévők napját szebbé tenni, ahogy lehet, ha csak egy mosollyal is. : )

Mindenkinek egy mosolygós NAPSUGARAS vidám napot kívánok holnapra, meg az egész hétre!!! Ha úgy vesszük, mivel kicsit késtem most a bloggal, már csak kettő és fél hónap hátra! Eszméletlen! Milyen kevésnek tűnik…..hogy elrepült ez a szűk 6 hónap, kb fél év!

A legboldogabb pillanataimat unokatesóm kisbabájának születése szerezte nekem!!!! Egy új taggal bővült a „kis” családunk! Alig várom, hogy láthassam!

Puszíí Nektek! Legyetek jók, ha tudtok! ; )

Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.	”
– Neil Armstrong 1969. július 21.
DEttitek: )