Translate

2017. október 25., szerda

"I won't take the easy road"

Hey Hey!


Görögország, Spanyolország, és Itália. Idén bebizonyítottam a mediterrán országok iránti elfogultságom. Miután hivatalosan is véget ért a szerződésem a Disneyvel, elkezdtem kihasználni a lehetőségét annak, hogy Európa közepén maradtam. Tisztában voltam vele viszont, hogy nehéz lesz megszokni újra itthon. Tehát akit még mindig érdekel, hogyan lehet kijutni vagy egyszerűen hogy milyen egy ilyen munka/élet, bátran kérdezzen! Egy biztos: sokat nem veszíthetsz, és egy örök életre szóló élményben lehet részed amellett, hogy tanulsz, világot látsz, a legtöbb különböző nemzetiséggel ismerkedhetsz meg és nem utolsó sorban, jól kereshetsz.
Amilyen jó dolog kipróbálni és pár évet dolgozni egy ilyen úszó óriáson, olyan jó érzés utána elszakadni tőle, és rádöbbenni, mennyi más lehetőség van a világban. Adhat egy biztos hátteret mind anyagilag, mind szakmailag. 

Bár nem egyszerű, visszaszokni a magyar viszonyokhoz, még is úgy éreztem, hogy jól döntöttem. Eljutottam a Meteora-hoz Görögországba, amit már egy ideje terveztem, valamint tavasszal elhatároztam, hogy végigjárom az El Camino-t. 

Új érzések fogtak el, amiket nem tudtam összehasonlítani az eddig tapasztaltakkal. A Camino de Santiago hivatalosan egy zarándok út, amit ma már nem csak vallásosak gyalogolnak végig. A cél Santiago de Compostela, ahol Szent Jakab sírját őrzik. 1993 óta az UNESCO világörökségi listájára is felkerült és a harmadik helyen áll a keresztény zarándok utak között Róma és Jeruzsálem után. 

A legszebb ezen az úton, hogy mindenkinek van egy motivációja, amiért végig járja. Amikor én eldöntöttem, hogy megyek, az első kérdések között arra voltak kíváncsiak, hogy egyedül indulok-e. Természetesen ilyenkor arra asszociálnak az emberek, hogy egy hónapon keresztül gyalogolni egy ismeretlen országban, veszélyes és unalmas lehet. Biztosíthatlak benneteket, hogy egyik sem igaz! Nem veszélyes egyáltalán és mindig van társaság. Az északi utat választottam, ami Baszkföldön, Kantábrián, Asztúrián és Galícián visz keresztül többnyire a tengerparton. Az út fizikailag keményebb kihívásokkal bír, mint bármelyik másik. Két fő oka van annak, hogy ezt az utat választottam: a lenyűgöző természet valamint a kevésbé felkapott ismeretség.

Az első nap után már minden egyes porcikámban éreztem azt a bizonyos izomlázat, ami körülbelül másfél hét múlva múlt el. Leredukálódott az igényküszöb is, a nap legfontosabb kérdései a következők voltak: Hol fogok ma este aludni? Mit fogok enni? Ki tudom-e mosni a ruhám és meg is fog-e száradni?
Amikor a hátizsákomba pakoltam, jól meg kellett gondolni, mit viszek magammal. Mivel nem tudtam, mire számítsak, ezért egy kicsivel nehezebb is lett a táskám az ajánlottnál. Aztán úgy voltam vele, majd én is átélem azt az érzést, amikor egyes szállásokon otthagyok a táskámból valamit, amiről biztosan tudom, nem lesz rá szükségem. Így is lett. Egy szuper érzés, megszabadulni tárgyaktól, amik feleslegesek.
Fizikailag egy igen megterhelő túra ez. Hiszen, ki az aki 30-35 napon keresztül 25-30 km-ereket gyalogol? Na meg erre mégis hogyan lehet felkészülni? Én azt mondom, sehogy. Viszont a szervezet hozzászokik, olyan lesz mint egy napi rutin. Én már szabályosan rosszul éreztem magam, amikor a reggeli után valami miatt nem indulhattam. Ez szerencsére körülbelül csak kétszer fordult elő. Viszont beérve Santiagoba furcsa volt leállni, egy két napig még erősen élt bennem a gyaloglás, így a várost jártuk körbe többször, kilométerhiányban szenvedve.

Szerencsére úgy tudtam alakítani az otthoni dolgokat, hogy nem kellett hazasietnem se munka se más miatt, így sikerült ezt a hosszú utat Muxia-ban befejeznem, Finisterren keresztül. Bidartból indultam (egy nappal Irun előt) így ha a kilométerek nem csalnak akkor összesen 1000 km-t gyalogoltam 35 napban. Megmondom őszintén, nem nagyon tudtam elképzelni ezt a távolságot, és nem is nagyon tudtam felfogni. Nem ez volt a fontos, hanem maga az út és az átélt pillanatok. Amik a maguk egyszerűségével kiszínezték az én caminom. Nagy ajándékokat kaptam, napról napra, amik ráébresztettek arra, hogy ezeket az ajándékokat otthon is megkapom, nap, mint nap. Hiszen az egész életünk egy Camino. Csak otthon sokkal nehezebb ezeket észrevenni, mint ezen a zarándokúton.


Azt mondják, egy camino mindenképp megváltoztatja az embert... én még nem jöttem rá, mi az, ami más lett, mindenesetre életre szóló élményeket kaptam.

Következő bejegyzésemben leírok majd néhány kalandos történetet. Például hogy az első nap, majdnem kint ragadtam Párizsban, vagy hogy milyen volt amikor bezártak egy kolostorba...stb..

Addig is legyetek jók! ;)

DEtti:)




2016. szeptember 2., péntek

Pálfordulás - English edition

Hy Everybody!

Its time now, to write in english. And It’s already August, I came home in June. To tell the truth, I didn’t have time to write at all. Summer is always soo busy. And it seems that shiplife It’s finished for me.

Well yes, this last one it was a short contract, but to tell the truth, It was enough. What’s happened, I take it as a sign, a sign that maybe I should stop. It was an amazing contract like always, because I got new friends, I improved my knowledge, I had such a good moments, adventures.

Now, after few month, I realised, that I’m gonna always miss the ship, all my life. It’s a thing that one can understand just if has some experience too. Easy and hard together but at the end the real life is out of the ship definitely.

So how I wrote already in my previous letter, it’s time to change for me! I need something new, refreshing, excitable. Eventhough I’m gonna miss the friends, the fun what we had together, all those nice memories, It’s a bit like the time has stopped for us and when we are going home, all around us, everybody has something new to be proud of. And the ship, Disney Fantasy, which was my second home for this year, It’s gonna miss as well. So weird to say goodbye for all of this. There is one thing that I never gonna forget and wich I learnt here. Never say never, this is important. Even if the opportunity is less then 1%, we never know, what is gonna happen. And we have to know, that God, he is always there with us. No matter what, wich kind of difficulties cross our way. He is there, always! And we have to keep our eyes open, to catch the signs, and so find the right way what He try to show us.

I love airports…..everywhere on the planet airports are the only places where you can see all different nationalities…this feeling makes me comfortable, I don’t know why, but also forse that fact that we are belong somewhere, we have a HOME, that is ours. And where we always return one day. It’s like a strong castle wich has a big strong walls but also it has bridges.

After a busy summer, with my brothers wedding and a little travelling, I arrived for few days in Malta where I met up with one of my friend from the ship. Getting closer to the end of summer, we are just realise, that all it passed so fast. And that’s why is soo important to find our ’job’ in everyday, around us, what is our ’business’ at the day with what we can make happiness around us. I learnt a lot of the maltese people. They are so easy and nice people, I’m not really impressed about it, I was wondering that, because It is a small island, a bit far away of everything. It has a mix culture, a little bit of italian, a little bit of arabic, and most of them they speak english really good. The city has a lot of history, and the religious is extremely important. Dad was here few years ago, I knew from the beggining, why he liked it so much. Malta has two other ssmall islands as well, Comino, 4 person lives there and Gozo, wich another treasure of the country. Just a suggestion, whoever wants to visit Malta, to see everything It needs at least one and a half week. Once during my vacation there, I was so sick, that I had to go to the doctor, wich is not that easy especially when we are another country. I got an information from a friend, who is living there, that there is a health center, wich is open 24 hours and no need to pay. I didn’t want to believe. I went to the place around 11, I was alone, and few old ladies helped me where to go. At the doctor, there was no need to wait, I got some medicine, and receipts, and that is all. I didn’t have to pay, and now I am more than perfect. : ) The other day, we wanted to taste the fruit of the cactus, and one shop was just closing, but the guy gave us one-one of it, to try, he also removed the hulls. Anyway… the sea is extremely azur and clean. I decided, I will definitely come back once when I will get my boat. : D

The other big adventure for me was the two greek islands: Santorini and Ios. Both has their own beauty, different ones. Santorini is full of tourist, every day. So It needs more patient. But the island has a lot of surprise and beauty that it doesn’t has any other land of the world. At least once It worth to see it. It is a vulcanic island, It forms the southernmost member of the Cyclades group of islands, in the middle, Nea Kameni is still alive vulcano, the youngest island in Greece, and it has no inhabitants. Because of my sickness, I had to miss the scuba diving here, so definitely I have to come back, must be very interesting around the vulcano under the sea. There is no green on these islands, but they offer other surprises for us. Ios also a treasure, smaller and more quite island, just started now to become more famous. Chora, the capital is like a labyrinth with all the small streets. The most beautiful beach there is the Calamos, there is nobody there, because still there is no tourism, the road is quite difficult, but It’s worth it.

Now I am heading forward to Italy, Toscana, Montalcino. I will work there for two month. It was a big old dream, to be there, to discover that part of Italy, and now, thanks God, I got this chance, cannot even believe it. Sitting at the airport of Rome, I have such a lot of plan, what to see there, where to go. To take a bicycle and go, to the mountaint, to the see, to the bath…everywhere. And now It’s gonna be a perfect time for me, to arrange my future plans, to figure out wich step I should take now. What to do, where to go. I am a bit confused, and full of dreams, full of plans, maybe better like this. I just need this relaxing time, in a small village with 2000 inhabitants and to set all.

Before everything the most important is the family. There is no better place then HOME, and if we find ours, could be also a big step forward. : )

I quit now, time to catch the bus, hopefully I will write soon. I wish for everybody good days, let’s find our ’business’ every day!
Bye

                                                                     

2016. május 17., kedd

Negyed évszázadosan a fedélzeten!

Kedves Hűseges blogolvasók!

Kicsit megkésve bár, de végre tudok szakítani időt arra ami igazán örömmel tölt el. Írni a blogomat, hiszen így megoszthatom élményeimet, tapasztalataimat mindazzal akit érdekel és megfogalmazhatom itt mindazt, amit érzek, ami bennem van, sőt írás közben még a kérdéseimre gondjaimra is oly sokszor kapok választ. Valahogy a gondolatok és a “begépelés” nyomán mintha több minden lenne mögötte, mint az ami valójában. Azért próbálom átadni maximálisan amit szeretnék.

Szóval a business az elindult, elég keményen kezdődött, mint ahogy vártam. Nem maga a fizikális munka a nehéz, hanem mentálisan és érzelmileg belerázódni ebbe a környezetbe. Kezdve azzal, hogy 3 héten belül a legeslegjobb fej munkatársak hazamentek, szerződésük befejeződött, és többük nem is tervez visszajönni, ami elszomorító, ha önző vagyok, de ugyanakkor boldogító is, hiszen mind tudjuk, ez az élet nem az amit egymásnak szeretnénk, ez nem egy életcél sem, ugyhogy az első hónapban vegyes érzések irányították a hangultomat elég erőteljesen. És egy picit furcsán is éreztem magam, mit is keresek itt megint? Pár hét után megkaptam az egy éves kitűzőmet a cégtől ami elismerő de furcsa érzés is volt egyben. Ez az első munkahelyem ahol legalább egy évet eltöltöttem. Elgondolkodtatott rendesen, kemény kérdéseket hozott fel bennem a személyiségemet és a jövőmet illetően. Megfogalmazódott bennem egy “szép volt, jó volt, elég volt” érzés, itt az ideje, hogy most már tényleg a jövőmmel foglalkozzak.

Ebben a lassan két hónapban, szintén volt szerencsém élményekben, anélkül mondjuk nem is lehetne nagyon élvezni. Búvárkodtunk, 12 m mélyen, talán nem is lehet leírni megfelelő szavakkal. Amit láttunk, az a víz alatti paradicsom. Színes élővilág, száz féle színes kisebb nagyobb halak, még egy nagyobb teknős is üdvözölve minket elúszott mellettünk, és ez még mind semmi. Meglepetések sorozata tárul elénk. Ennek az élménynek köszönhetően bakancslistámra került a búvárjogsi megszerzése is.

Kubai menekültek megmentésében is “részt vehettünk”, mégha sajnáltuk is őket, mivel az amerikai parti őrség kezére kerültek az akció után, jó érzés volt látni, hogy a Disney Fantasy dolgozói maximálisan toppon vannak ilyen téren is. Megerősítette a biztonságérzetét a vendégseregnek de valahol legmélyen a miénket is.

Tortola legmagasabb pontján is jártunk a Nemzeti Parkban ami egy igazi, filmbe illő esőerdő óriáspókokkal, óriáspókhálókkal, hatalmas füge fákkal, és különféle pálmákkal. Jamaica-ban még rengeteg tervünk van, egy kicsit sem kis sziget, ellenben van rendesen látnivaló. Nagy Kajmán Sziget egy rendkívül drága hely, de nagyon hangulatos. A házak, épületek stílusa nagyon egyedi és barátságos. Cozumel, mexicói sziget, maradt a kedvenc, rendkívül ólcsó ellenben természeti szépségeiben rendkívül gazdag.

Ami számomra rendkívül tanulságos marad, szembesülni az ezeken a szigeteken élők becsületével majd megtapasztalni a saját bőrünkön többször is. Európai fejjel gondolkodva, ha valaki elhagy egy telefont, fényképezőgépet vagy bármilyen értékesebb dolgot, azt teljes mértékben eltűntnek nyilvánítjuk és keresztet vetünk rá. Főleg egy ilyen idegen környezetben teljesen más nemzetiséggel körülvéve. Hadd világosítsalak fel most titeket ezekről a kultúrában talán picit szegényesebb, de annál nagyobb becsülettel és tiszteséggel rendelkező gazdaságilag hátrányban szenvedő emberekről. Kétszer is előfordult, hogy két különböző szigeten, egy egy barátom elveszítette, a taxiban hagyta értékét. Mindkét esetben, az értékek visszajutottak gazdájukhoz épségben, több hét elteltével. A taxis névjegykártyáknak és a kapcsolatoknak, kommunikációnak köszönhetően de nagyrészt, a helybéliek tisztességes mivoltuk miatt. Hatalmas leckék ezek, finoman de határozottan húznak vissza a földre minket, az egekbe szálló gondolatainktól, hogy lépésről lépésre kikristályosítsák szemünkben a Földünkről elképzelt képet.

25. szülinapomat a fedélzeten töltve, nem számítottam nagyon semmi extra nagy ünneplésre, és a helyzet az, nem is úgy alakult ahogy számítottam. De a végére megszépült, és az ünnepi “kívánságom” is pozitív irányban indult el. Megleptem a remy csapatot egy közös fényképekből összeállított bekeretezett montázzsal valamint egy üzenettel az egész csapat számára. Életemben talán az eddigi legérthetetlenebb az a mentális környezet ami most körülvesz. Nem volt még eddig “szerencsém” ilyen érzelmi nehézségekkel együtt dolgozni, még akkor sem, ha az elején eldöntöttem, hogy ide a munka miatt jöttem és nem szórakozni. Ez a fájdalmasan erős érzés nem múlt még el, és valószínűleg nem is fog a szerződésem végéig, talán enyhült egy picit főnök váltás miatt. Az amikor a szivem azt diktálja, minden megoldódik idővel, bízzak a Jóstenben, továbbra is legyek bizakodó és pozitív, legyek vidám és segítőkész, és értsem meg minden rossz szándékú és ellenséges indítványozást. Az eszem ellenben azt diktálja, nyissam ki a számat és őszintén, még ha nem is okoz semmiféle változást, álljak ki az igazamért. Mégha enyhe úton próbálkoztam is ezzel, nagy változást sajnos nem okozott, nem adom fel, van még egy kis időm szerződésem végéig. Valószínűleg csak nekem ilyen fontos mindez, hogy ez a kis csapat legyen egy erős ahogy eddig mindig a múltban, ne legyen ennyi ellenségeskedés. Mindenből tanul az ember igaz, és erősödik az érzésekben de legfőképp a hitben. Azért több apró jó dolog is történt szülinapomkor. Volt lehetőségem segíteni elkészíteni a tortámat, ami egy igazán finom Paris-Breast praline-képviselőfánkos mogyorókrémes tradicionális francia desszert. A munkatársak is nagyon kedvesek voltak, felköszöntöttek, és csaptunk egy kis lazább közös vacsorát is.

Ilyesztő ez a 25 éves kor, 18 évesen azt hittem, ekkora már elérek egy bizonyos pontra, hogy valamit tehetek az asztalra, nem feltétlen ház, kocsi, család…. 7 év eltelt, és ha azt vesszük, dolgoztam, tanultam egy keveset és világotjártam. Nem túlságosan jövőépítően hangzik mindez, viszont ebben a hét évben 100%-osan kimondhatom hogy boldog voltam, és semmit egy percig sem bántam meg. Egyik lépésemet sem, és erre büszke vagyok. Úgy érzem, minden csak a javamra vált a végén, minden jóbol rosszból tanulhattam, erősödhettem. Az ember mondjuk élete végéig tanul, és ez így csodálatos. Most elértem arra a pontra, hogy teljesen újat tapasztalhassak, hogy felfrissítsem magamat, az agysejtjeimet, ha most nem lépek semmit, az lenne egyféle elkényelmesedés, hiszen a könnyebb utat választanám. Na ez nem én vagyok! : )

Biztos van amit még leírnék, de most nem jut eszembe, majd a folytatásban. Hadd fejezzem be egy Walt Disney idézettel:
“Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.”  - Walt Disney


PusziPacsi

2016. március 24., csütörtök

Back to the business;)

Sziasztok!

Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér - ismét. Eljött a következő fejezetem ideje is, holnap már a Fantasy-n dolgozok, viszont egy új pozícióban a Remyben demi chef d' rang-ként.

Nem túl jó így elindulni, a Húsvét kellős közepén, egy dolgot viszont már megtanultam az évek során. Nem lehet minden tökéletesen úgy, ahogy szeretném, mindennek ára van, mérlegelni kell.
Mondjuk így bő két hónap után, jó lesz végre dolgozni. Az a piszok jó az egészben, hogy ha nem is egy család-emberbarát a hajós élet, adott a lehetőség ötletelni, tervezni, vágyakat megvalósítani és utazni. Hihetetlen jó dolog utazni és az mindig az is marad! sosem fogom megunni, az tuti. 

Egy élménydús igazi kéthetes vakáción vagyok túl, egy kis hegyi kaland Ómassán és egy görög hosszúhétvége Athénban. Hiába az otthon töltött idő lehet csodálatosan szép, pihenni is lehet sokat és az a hely ahol igazán jól érezzük magunkat, de kikapcsolódni csakis úgy lehet, ha elutazunk egy teljesen idegen vagy nagyon ritkán látogatott környezetbe. Az esetleges gondolatok, amik lekötik a figyelmet, háttérbe tudnak szorulni egy új helyen, csak egy olyan üzenetet kell küldenünk az agynak, hogy ennyi, stop, vakáció van! Egy kis adrenalin is segíthet, felpezsdít, felfrissít és tudományosan is igazolt, hogy hosszítja az életkort. ;) Főleg egy skydiving, ami még az arcbőrt is felfrissíti, fiatalítja. 

Nagyon furcsa, most nincs meg ugyan az az érzésem, mint ezelőtt. Olyan semleges most minden, lehet mert még iszonyatosan álmos vagyok, és fel sem fogtam igazán, Parov Stelar és Sia azért segítenek hogy felébredjek. 

Majd jelentkezem hamarosan, amint elindult a business. ;)

'Life begins at the end of your comfort zone.'

PusziPacsi
DEtti:)

2016. február 26., péntek

Les petite vacances

Kedves Blogolvasó!

Már februárt írunk, pár hete itthon vagyok Magyarországon. Ennél jobb alkalmat nem is kaphattam volna arra, hogy kényelmesen, nyugodtan átgondolhassam a jövőm hova-továbbját és kiélvezhessem nyugodt felelősség mentes napjaimat.

A Fantasyn, amint vissza kerültem a lenti részre, éreztem hogy folyamatosan megy ki az energiám. Tudatában voltam annak, hogy mi vár rám és azzal is, milyen érzések keringenek majd bennem. Nehéz volt. Nehéz volt egy olyan jó közegű jó időbeosztású munkakörből visszaállni egy teljesen ellentétes ritmusú helyre. sajnos nem tudtam már annyira élvezni, viszont a barátok jelenléte elfelejtette velem mindezt. Végigvittünk egy karácsonyi és egy szilveszteri hetet, amik egy kicsit sem voltak könnyűek, ezt a ledolgozott óránk számaiban is éreztük. Én már beadtam a kérelmemet hogy korábban hazamehessek, aminek a válaszát csak húzták és húzták. Okként személyes családi ügyet írtam, méghozzá kis Borkánk (unokahúgom, bátyámék kislánya) születését. Semmi más nem érdekelt már csak hogy hazajussak. Minden nap úgy keltem fel, hogy na ma mi lesz, megkapom a választ vagy nem? Sajnos akár hányszor kérdeztem a főnököt, nem tudott még semmi biztosat mondani, ugyanis még nem tudták, mennyien jönnek vissza és hogy így hazaengedhetnek-e. Valószínű ebben a bizonytalanságban is csak veszítettem az energiámból.... Ráadásul az idő is igen télies lett floridai viszonylatban tehát plusz 10 fok körül mozgott a hőmérséklet és leginkább szeles esős idő jellemezte a napokat. A híres Star Wars is elindult a hajón, aminek az ott dolgozók legendás részese lehettek.

Az egyik szerdai este, mikor már kezdtem lemondani az ahét szombati hazautazásomról, kedves főnököm magához hívott és közölte, hogy mehetek haza. Csak azért nem tudtam sírni, mert már dolgoztunk, viszont onnantól kezdve már nem érdekelt semmi. Úgy értem, mindent megcsináltam, amit kell, amit elvártak, de gondolatban már a repülőn ültem az óceán felett. Ezt az érzést fokozta az a hír, amire másnap keltem. Megszületett Borka baba! ettől a naptól fogva már csak azon voltam, hogy minden fontos dolgot elintézzek még. Szombaton már utaztam is haza, úgy hogy az otthoniak többsége nem is sejtette.
Ha valaki Lufthansa-val tervez utazni, számoljon plusz egy nap csúszással minimum.....nekem eddig mindig volt egy kis kaland. Most például törölték Frankfurtból a járatomat Budapestre, így egy fél nappal később értem haza.
Viszont már ez sem érdekelt....boldog voltam. Tudtam, hogy most az én szabadságom következik, és akármennyire is fáradt voltam vagy szét fagytam Frankfurtban, nem érdekelt. 
Kedves volt föci tanáromék felajánlották hogy hazavisznek bármi áron is, így miután értesítettem őket a késésemről, a megbeszélt esti órában vártak rám Budapesten. 
Hazáig aludtam, bátyám meg már várt otthon, és elbüszkélkedett mind ennek a négy hónapnak a fejleményeivel. Elsősorban a kis Picit néztük meg, majd a lakrészük alapos átvizsgálása következett, ami az ő fáradtságos munkájuk által valósult meg. 
Otthon lenni olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Az első hetek legalább is. 
Elég gyorsan elkezdett foglalkoztatani a jövőm, a hova-tovább és mit-hogyan. Egy két nyugodt hét után azzal keltem és azzal feküdtem minden egyes áldott nap hogy munkát kerestem, önéletrajzokat küldtem és motivációs leveleket írtam. Tanácstalan voltam atéren is, hogy mégis hol szeretném folytatni. Olyannyira döntésképtelen állapot uralkodott felelttem, hogy egyik alkalommal még azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen chipset vegyek. Ez most komoly. Nagy szomorúság tört rám, ilyet nemigen éreztem eddig. Két interjún is részt vettem, Budapesten, elég szuper helyeken, és mindkettő helyről úgy távoztam, hogy a sírás kerülgetett, holott elég pozitívan álltak hozzám. Nem tudtam megfogalmazni miért.
Most kezdtem el érezni azt, hogy annyi munkahelyen jártam már, és nem áll szándékomban új helyre menni megint. Kicsit elegem lett az örökös újonc szerepből és abból, hogy nem halad a jövőm semerre. Így egy olyan elhatározásra jutottam, hogy amíg nem kapok egy jelet, addig otthon maradok. 
Nem sokáig maradt ez így, mivel a Disneys francia étterem főszakácsa írt nekem, hogy tudna segíteni abban, hogy visszamehessek a Remybe közvetlen. (Ez a francia étterem a hajón, ahol besegítettem 2 hónapon keresztül.) Ennek viszont úgy megörültem, hogy érezhetően visszatért az az életkedv, ami eddig talán háttérbe szorult. 
Tudatában vagyok annak, ez nem az én életcélom, hogy hajózzak még évekig, és ez mégis csak C terv volt, viszont azt is tudom, ahova most visszamegyek, ott még szeretem amit csinálok, szeretem a munkatársakat és nem mellékesen, nagyon jó fizetést is kapok. Így tudok tervezni, rengeteg ötletem van, a saját vállalkozásom megvalósítására, és egyéb jótékony célokra is. Ezekről majd ha aktuális, írok.

Persze semmi sem egyszerű.......azért szomorú is vagyok egy picit, mivel pont megint a tavaszt kell itthagynom, amit nagyon szeretek, meg egyéb fontos eseményről is lemaradok sajnos. De nem jöhet minden össze, amit szeretnénk. 
Mindenesetre, úgy érzem ez egy lehetőség, a való életben elég nehéz oda bejutni. Úgy érzem, veszítenivalóm nincs, csak 4 hónapról van szó, amit már egy néhányszor kibírtam. 
Egyébként utazni mindig is szeretni fogok szerintem, soha nem lesz elegem belőle. Annyi bőröndöm, táskám van már, hogyha mindet külön kipakolnám a szobámba, akkor teljesen ellepné. 

És végezetül egy számomra nagyon kedves film egyik idézete talán hatásosabban érzékelteti azt, amit szeretnék megosztani Veletek:
"Boldog véget ér ez a kissé rázós utazás? Végül is ez a lényeg minden kapcsolatban. Maga az út, nem elég egy helyben állni, muszáj fejlődni, valamifelé haladni, de idegesít, hogy lehetnénk felhőtlenül boldogok, nem merünk kockáztatni, nem merjük kinyújtani a kezünket és megragadni. Az a jó és a szörnyű az életben, hogy olyan sok átkozott lehetőség van." - The second best exotic Marigold Hotel
Az első része is egy szuper film, The best exotic Marigold Hotel. Ha tehetitek nézzétek meg!

Jelentkezem hamarosan, addig is tartalmas Nagyböjtöt! Sziasztok!

DEtti:)

2015. december 11., péntek

Újra a Fantasyn : )

Sziasztok BlogMolyok!

Végre végre oda jutok, hogy írok már, mi is történik itt velem, a Disney Fantasyn.

Visszajönni nem volt könnyű, egy rövid és élménydús vakáció után, de legalább ismerős volt a környezet és a kollégák is egyrészt. Jó volt újra találkozni újra az itteni barátokkal, és dolgozni is jó volt újra, leszámítva, hogy sok nézeteltérésem volt a pincérrel, akivel egy csapatban dolgoztam. Nem telt bele három hétbe, és már el is hagytam a megszokott környezetet, mivel a harmadik hét egyik estéjén, az egyik főnököm odajött hozzám, és csak annyit mondott időhiány révén, hogy menjek fel munka után a Remybe, az ottani manager szeretne velem beszélni. Nekem persze rögtön valami rossz jutott az eszembe, de aztán rájöttem, semmi ilyesmiről szó nem lehet, mivel az akkori vendégeim nem is látogatták a Remyt. A Remy az a hajón a legelegánsabb étterem, kettő van összesen a világon, egy a Disney Dream-en a másik pedig nálunk. Francia konyhájú, a ’Lecsó’ nevezetű Disney Pixar Film mintájára készült el, ahol a főszereplő patkány neve Remy. Meg is található az étteremben, több helyen, picit megbújva, de amint a vendégek belépnek, a Hostess vagy a Manager rögtön eldicsekedik hős kis patkányunk hollétéről. Ami az egészben a csodálatos számomra, amellett, hogy csak úgy kaptam egy ilyen lehetőséget, ami szó szerint az ölembe csöppent, hogy egy ilyen legendának a része lehetek. Van egy Gusto terem, a szőnyegeken, a székeken mindenhol Remy alakja tűnik fel, és természetesen minden evőeszköz, tányér, tálca, a méregdrága, kezdve a kristálypoharakkal. Összehasonlítva a lenti éttermekkel, ég és föld. Pont ezért tanulnom is kellett rengeteget. És ezért érzem még rendkívül szerencsésnek ezt a helyzetet. Soha nem volt alkalmam még egy ilyen ’fine-dining’ = elegáns, étteremben dolgozni, és most erre is akadt lehetőség. Most már jó pár hete ott dolgozom, egy jó kis csapat, hiányozni fognak, ugyanis ez a két hét és megyek vissza a ’dzsungelbe’ ahogy itt emlegetjük a lenti éttermeket. Viszont a chef annyira megkedvelt, hogy a napokban el kell mennem majd az HR irodába, ahol egy bizonyos interjú és papírok kitöltését követve elbírálják a helyzetemet, ami után megtudom, hogy kapok-e végleges pozíciót a Remyben, vagy nem. Mivel beszélt a Hotel Igazgatóval és a F&B Igazgatóval rólam, hogy tartsanak fenn. Általában ez nem megy ilyen egyszerűen, kérvényt kell benyújtani, aminek elbírálása hónapokba telhet, aztán interjúk sorozata és a várakozás a megüresedésre. Az én helyzetemben ez úgy néz ki most, hogy amint üresedés lép fel, az adatbázisukban én leszek az első helyen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, boldog is vagyok folyamatosan, tudom, hogy mindez odafentről jön, Ő az, aki egyengeti az utamat, tudja, hogy nekem mi a jó, pont ezért minden nap hálát adok, hogy van munkám, képes vagyok dolgozni, és legfőképp, hogy másoknak boldog pillanatokat szerezhetek egyszerűen az én boldogságommal. Például, minden szombaton a főkikötőben vagyunk, Floridában, Port Canaveralban, és olyan jó a beosztásunk a Remyben, hogy többségben szabad vagyok. Így az első szombaton eldöntöttem, hogy veszek csokit és minden héten így teszek majd. Egy tradíciót indítottam el, azóta a szombati napok számukra a Chocolate Day. J Mindemellett összehasonlítva az előző pozíciómmal, sokkal nyugodtabb vagyok még annak ellenére is, hogy nagyobb a nyomás rajtunk, valószínűleg a jobb beosztás, és a picivel jobb fizetés miatt is érezhetem ezt. Mindenesetre, ha tehetném, maradnék, de most csak mivel nincs üres hely, vissza kell mennem a lenti éttermekbe. ÉS ha minden jól megy, januárban megyek is haza a kis édes első unokahúgom születésére, remélhetőleg megvár majd. 

Ja és még egy dolog az étteremmel kapcsolatban, a főszakács teljesen úgy néz ki, mint a filmbeli Gusto ’szellem-szakács’. Nagy bátran meg is kérdeztem tőle, hogy ez egy véletlen egybeesés-e. Azt mesélte, a film szerkesztője a Pixar stúdióból, a jóbarátja, egyszer volt a hajón is vendégként, soha nem lett kimondva így konkrétan, hogy ő a hasonmás, de behívni behívták már a pixar studioba, hogy készítsenek képet az ember méretű Remyvel. Sőt, még Linguini is megtalálható a konyhán, méghozzá cukrász személyében.
A több szabadidőnek az átka, hogy lehet pénzt költeni. : )  Ebben a pár hétben programoztunk is eleget. Delfinekkel úsztunk, Parasailingeztünk, Körbekocsikáztuk Cozumelt, a mexicói szigetet, meg jókat ettünk, mondjuk nem bántam meg egyiket sem.

Ami nagyon fog hiányozni sok minden mellett a Remyből az a gyönyörűséges környezet. A kilátás a tengerre, minden egyes este végignézni a naplementét amint lebukik a tenger mögé, a felhőket csodálni, a kikötőket, amint elhajózunk, a hatalmas hullámokat, a delfineket, bálnákat, amint szabadon úsznak a hajónkat követve….. és még sorolhatnám….az étterem eleganciája, rendezettsége, és persze a francia. Ugyanis a dolgozók nagy része francia, sokat beszélnek a nyelvükön, így kezd rám ragadni. Mondjuk az olasz és a spanyol után el is kell kezdeni franciát tanulni, sok a hasonlóság. 

Az utóbbi két hétben Florida közelében rengeteg viharos időbe keveredtünk, és a hajó úgy mozgott, mint még soha eddigi szerződéseimben. Ráadásul ez a francia étterem a 12-en van, ahol még nagyobbak a kilengések, mint lent. Dolgozni nehéz volt nagyon, nem beszélve a rosszullétekről, sokakat elfogott a tengeribetegség. Egyik alkalommal, még a személyzeti bárt is bezárták korábban, mondván, hogy nem biztonságos már. A negyediken van a bár, van egy cigiző rész is, ahol nyitott ablakok vannak, onnan néztünk a konkrétan előttünk emelkedő hullámokat, amik magasabbak voltak nálunk, na az félelmetes volt, de csak a látvány. Izgalmas is volt egyben, nem egy mindennapi eset. A lengőajtók csapkolódtak, úgy, mint soha eddig, a trolik néha még a fékekkel együtt is elmozdultak, anélkül nem is hagyhattuk sehol, nagyon oda kellett figyelnünk, hogy mindent lebiztosítsunk éjszakára, ezért leszikszalagoztunk minden szekrényt, fiókot, és a méregdrága borokkal teli hűtőt is kibiztosítottuk. Sokan le is mondták az asztalfoglalásukat a rosszullétre hivatkozva. Szerencsére a személyzet elég stramnak bizonyult. Meg a többség szereti az izgalmakat, kalandot. :D

Magyarul beszélni sokszor már furcsa, és nem megy olyan könnyen. Szerencsére az angolom érezhetően fejlődött, köszönhető valószínű a környezetváltásnak.  Egyébként mindig jó, ha az ember tanul valami újat. Az csak szinesíti a napjait és sajat magát.

Ittlétem során kialakult egy elég erőteljes nézet bennem, ami a Disney névhez köthető. Büszke vagyok, hogy ennek a társaságnak lehetek a tagja. Nem azért mert világhírű vagy mert a második legnagyobb vállalkozás a világon, hanem Walt Disney miatt. Sok mindent tanulhattam munkásságát követve, idézeteiből, kisfilmjeiből. Pozitívum és a lelkesedés, a hozzáállás a munkához, az az amit ő valahogy jól tudott. És ami még jobb, azzal, hogy elindította ezt a lavinát, meg is próbálta átadni, egészen élete végéig. „Ha másokért élnél, Te lennél a legboldogabb.” Ez az idézet ugyan nem tőle van, de teljesen igaz rá. Elindított lavinája néhol néhol ugyan rossz fele gurul, azért vannak még, akik a helyes mederbe sorolgatják.

’Álmok, ötletek, tervek. Nem azért vannak, hogy elmenekülj a valóság elől, hanem azért, hogy célokat adjon, okot a továbblépésre.’ – Walt Disney
Ezzel a gondolattal el is köszönök, hamarosan újra jelentkezem! Békés adventi készülődést! PusziPacsi




2015. május 12., kedd

Disney time started :)

Halihó! Sziasztok!

Sok idő nem kellett, mire rájöjjek, még nincs vége a hajós karrieremnek. A Carnival Dream 10 hónapja rendkívüli volt leginkább a szuper csapat miatt, de mint ahogy többen ismertek és tapasztaltátok, mindig valami újra vágyom, egy következő lépcsőfokra. Ez a Disney!!! Picivel kevesebb mint 6 hónap alatt itt is vagyok, a Disney Fantasyn! 


A Walt Disney Company a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipara, 1923. október 16-án alapította Walt Disney és bátyja Roy Oliver Disney. Olyan minőséggel rendelkezik a társaság munkásságának kivitelezése, amilyennel még nem találkoztam eddig. Olyan összetett és precízen megszerkesztett minden apró részlet, mindez persze szigorú szabályok keretein belül, hiszen máshogy nem is lehetne. Viszont egy dologban eltér teljesen a többitől. Minden Disney dolgozóban azt a pluszt keresik az interjún, ami miatt a cég még mindig él, erős és összetartott csapata van, nagy múlttal rendelkezik és akár a lehetőség a bekerülésre emberek életeit változtathatja meg. Walt Disney egy csodálatos ember volt, az ő saját kis álmával indult el ez az egész, bízott benne, bízott önmagában, bízott Mickeyben, bízott abban, hogy másokat boldoggá lehet tenni úgy is, hogy ne a pénz számítson. 


"Akármit is csinálsz, csináld jól. Csináld olyan jól, hogy ha az emberek látták, utána vissza akarjanak jönni és újra megnézni, ahogy csinálod. Olyan jól csináld, hogy utána szóljanak másoknak és meg akarják nekik is mutatni, hogy milyen jól csinálod." - Walt Disney (érdemes egyébként a többi idézetét is átfutni!)

Kalandosan kezdődött az utam, hiszen március 18-án kora reggeli órákban megérkezve szembesültem csak azzal, hogy törölték a járatomat, sztrájk miatt. Picit megijedtem, de a Lufthansa recepción rögtön kaptam két teljesen különböző jegyet, így megváltozott az útvonalam. És a nyugodt átszállásból egy rohanás volt mindkét alkalom. Estére Floridába érve jól esett a könnyed sós levegő, habár kicsit fullasztó volt így első alkalomra. Egy Disney busszal eljutottam a Pop Century-ba, ahol két éjszakát töltöttem teljesen egyedül egy szobában. Az első nap volt az első és egyben utolsó szabad napunk, amit kiélvezhettünk az orlando-i Disneyland-ben közös élményeket szerezve. Én most őszinte leszek. Úgy igazából soha nem vonzott Disneyland látogatás, nem is nagyon számítottam rá mondjuk, hogy valaha velem is megtörténhet. De már az első pillanatban megváltozott a véleményem. Több volt a felnőtt, mint a gyerek. Olyan idősebb bácsival is összefutottunk, aki egyedül járta a köröket egyik hullámvasútról a másikra. Hatalmas kaland volt számomra, ráadásul már elértem azt a munkaidőt a hajón, hogy kaptam ingyen belépőkártyákat a Disneylandekbe jómagam és a családom számára. Mi újak, jól összebarátkoztunk ez az egy nap alatt, amit egy érzelmileg dús nap követett a tradíciói tréning 8 órában. Általában unalmasak a tréningek, vagy álmosítóak, ez nem volt egyáltalán ilyen. Rengeteget nevettünk, Keith és Cara vezetésével csodás napunk volt ismét a Disney Universityben, nevettünk sokat és sírtunk is. Itt ért meg bennem az az érzés, amit eddig nem éreztem és fel sem fogtam, hogy igenis kiválasztottak minket, csak hetente 2000-en nyújtják be a jelentkezésüket a Disney céghez, ennek viszont csak a minimális százalékát tudják felvenni a szűk létszám miatt. A Microsoft után ez a második legnagyobb cég a világon, ez bizonyítja a szigorúságot meg a tökéletességre törekvést. A tradíció tréningen megkaptuk mi is az ideiglenes Mickey fülünket, :) meg egy kis piros-rózsaszín jelölést a névtáblánkkal, "Earning my ears" felirattal. (=Keresem a füleim.) Ezt a hajón az első két hétig kellett viselnünk, kicsit olyan volt mint egy megbélyegzés, a végén már nagyon örültünk, hogy levehetjük. A tréningen még megtanultuk az alapdolgokat, mint például hogy Mi vagyunk azok, akik boldogságot teremtünk, és hogy ezt ne csak mondjuk, és hogy ebben higgyünk is, hogy képesek vagyunk rá, a két tréningvezetőnk megfelelő fogásokat alkalmazott. 


A következő nap már reggel 9kor a hajón voltunk. Furcsa érzés volt újra hajóra szállni azzal a gondolattal, hogy most ismét pár hónapig ez lesz az otthonom. Az első három hét volt a legnehezebb számomra. Nem csak azért mert rengeteget kellett tanulnunk, meg nagy volt a nyomás, hanem mert számításom ellenére, nehezebb volt beilleszkedni mint múltkor. Biztos volt bennem félelem is, hiszen tartottam attól, hogy én egy megfelelő személy lennék arra, hogy a csapatba tartozhassak. Mindenesetre mostanra már ezzel nincs gond, habár még mindig újnak számítok. Eddig, a mostani hétvégéig egy három személyes kabinban laktam, ami elég sok gonddal járt, eléggé megmozgatta a konfliktus kezelős képességemet, nem könnyű, na! Marine-val, a francia barátnőmmel fogunk egy kétszemélyes szobába átköltözni. 


Az élet a Fantasyn majdnem ugyan olyan, mint a más hajókon, itt egy dolog, a hosszú munkaórák élezik ki a különbséget a többitől. Egy héten alapvetően 77 órát dolgozunk, néha van, hogy többet. Minden hét péntekén, Castaway Cay-en kötünk ki, ez a Disney cégnek a saját szigete, ha hiszitek ha nem, itt volt kikötve a Jack Sparrow Fekete Gyöngye sok ideig, míg egy nagy vihar tönkretette. Sőt filmbeli részleteket is forgattak ezen a csodás kis szigeten. A Disney az az egyetlen cég, ahol a személyzetnek is van saját strand része, ahová a vendégek nem mehetnek. 
A második héten, egy úgynevezett vízi gyakorlaton kellett részt vennünk, vizsgázással egybekötve. A forró napsütésben, körülbelül 1,5 órát vett igénybe a gyakorlat, a végén jó pirosak lettünk és hihetetlen fáradtak. A gyakorlat lényege a következő volt: felmászni a felfordult mentőcsónakra, majd felállni és megfordítani. Kettesével kellett végrehajtanunk, addig a többiek a mentőmellényben a vízben kellett gyakorlatokat végrehajtani, mint például egymásba kapaszkodva egy kört alkotni, vagy csak egy vonalat, közben haladni, stb. Ezelőtt meg nehéz búvárruhákban kellett beleugranunk a vízbe, majd kiúszni. A mentőcsónakos gyakorlatot, aki másodszorra sem tudta végrehajtani, hazaküldték. Én ezt utólag tudtam meg, még szerencse, hogy sikerült. Számomra ez egy elég nagy megmérettetés volt, hiszen mentőmellénnyel (ami azt jelenti nem tudsz mozogni) feltornázni magad egy jóval vízszint feletti mozgó valamire egy vízben lógó mozgó kötéllétra segítségével, hát nem volt egyszerű. De nagyon jól esett hallani a safety officer bíztató szavait mellettem, meg a többiekét is. Amikor sikeresen megfordítottuk a csónakot, és beleestem a vízbe, tudat alatt bepánikoltam, legalább is ezt mondták, mert ahelyett hogy ugyan olyan pozícióba maradtam volna, megfordultam, pedig a mentőmellénnyel nem szabad, így természetesen rengeteg vizet nyeltem. Egy jó 2-3 másodpercig nem tudtam hogy fogok kijutni a csónak alól, és tényleg elvesztettem az önuralmam. De természetesen két kedves tréningeztetők búvárszemüveggel mellettünk voltak, így egyikük kihúzott egy másodperc alatt. Annyira tetszett, hogy megkérdeztem, vissza lehet-e jönni következő héten is, "gyakorolni", sajnos nem adtak rá lehetőséget. Ebben más itt a rendszer. Első és legfontosabb a Safety mindenhol, vagyis a biztonsági dolgok. Pont ezért, ezt rendkívüli részletességgel tréningeztetik. Valamint ha késünk mondjuk kétszer valamilyen safety tréningről, akkor szintén elköszönhetünk a cégtől. Kemény, de igazságos szabályok.


A héten kaptam feladatot: "trafic controller", a 8. emeleten egy meghatározott kabin előtt kell állnom amikor biztonsági gyakorlat van, és irányítanom a vendégeket a gyülekező helyükre. Emiatt most még több tréningem van, amikor szünetem van, akkor is megesik, hogy kimarad az alvás, ez velejár.


Mostanra elértem azt a szintű magabiztosságot a munkámban, hogy ne legyen minden este gyomorgörcsöm. Na de tényleg, már tudom élvezni is, és szerencsére a főnökök is szeretnek valamiért, úgyhogy most érzem csak, hogy megalapoztam már valamit itt. Sokat kell még tanulnom, javulnom, de ezért vagyok itt. Az is igaz mondjuk sajnos, hogy nincs az a jó csapat, mint múltkor, és itt mindenki leginkább csak alszik a szabadidőben. Szóval nincs az a nagy lelkesedés a programozásra, de bennem sem nagyon még, mivel nem jártam még új helyen. De jövőhéttől váltunk kikötőt, megyünk Jamaica-ba és Cozumelbe (amit szintén ismerem, de nagyon szeretem) és Grand Cayman-ra. Végre! 


Sikerült megváltoztatnom a szerződés végi dátumomat, így augusztus 1-én mehetek is haza.Ennek nagyon örülök! 
Most ennyi fért bele, írok még majd, Hiányoztok, Mindenki vigyázzon magára nagyon nagyon!


Walt Disney bácsi idézetével zárok.


"Nem azért készítünk filmeket, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy még több filmet készíthessünk."